Egyetlen csokimikulásnál találtak jelölési hiányosságot az ellenőrök

    02 Dec 2021

Idén tizenhét tej- és három étcsokoládéból készült mikulást vizsgáltak.

Nem a segélyezés, hanem a munkabér jelenti a kiutat

    02 Dec 2021

Az Orbán-kormány 2010-től jelentős eredményeket ért el a szegénység visszaszorításában.

Elfogadta a Nemzeti víziközmű-közszolgáltatási stratégiát a kormány

    02 Dec 2021

A Nemzeti víziközmű-közszolgáltatási stratégia biztosítja az ágazat megújulását – mondta Steiner Attila.

Egyre többen jönnek dolgozni Szlovákiából Magyarországra

    02 Dec 2021

A hazai ipari fellegvárakban a bérek már magasabbak, mint északi szomszédunknál.

Kezdődik az I. Nemzetközi Hubay Jenő Hegedűverseny

    02 Dec 2021

A megmérettetést a húsz évnél fiatalabb közép-kelet-európai hegedűművészeknek hirdették meg.

Hátrányos helyzetűek után is igényelhető a munkáltatói támogatás

    02 Dec 2021

Az első kilencven napban a frissen felvettek munkatapasztalat-szerzésének költségeit térítik meg.

Személyes vallomással indítja szólókarrierjét Molnár Tamás

    02 Dec 2021

A Melletted című dal egyfajta önreflexió, amelyben az énekes őszintén vall útkereséseiről és zsákutcáiról.

Madárinfluenza miatt felszámoltak egy tenyészpulyka-állományt Békés megyében

    02 Dec 2021

A vírus H5N1 altípusát kedden azonosították a kondorosi telepen.

Legalább 91 ezer cég spórolhatna jövőre az adón a kivával

    02 Dec 2021

Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást.

Személyes vallomással indítja szólókarrierjét Molnár Tamás (videó)

    02 Dec 2021

A Melletted című dal egyfajta önreflexió, amelyben az énekes őszintén vall útkereséseiről és zsákutcáiról.